A Mosolyalbum
a rémtörténetek ellentételezésére jött létre, hogy pozitív példákon
keresztül érezhesd, meg lehet csinálni, akkor is, ha végül nem
minden úgy alakul, ahogy a tervekben szerepel, lehet pozitív élmény
a szülés, és nem csak a "kiváltságosoknak" és
szerencséseknek.
"A születés olyan, mint
egy folyó, örökké létezik, hömpölyög, árad. Tudomást sem vesz a
nőről, és ő sem törődik vele mindaddig, míg a szülés vize nem zubog
a lába mellett. A vajúdás alatt belegázol ebbe a folyóba, amelynek
erős sodra a túlpartra viszi őt. A szülés erősebb, mint a nő. Ez
lényege. Mint amikor az ember teljes egészében átérzi saját
kicsinységét a csillagmilliárdok erdei és ködbe vesző hegycsúcsai
előtt - maga az eggyé válás szentsége ez. Hatalmasabb, semhogy
szavakkal fejezzük ki, fölizzik tőle a lélek."
(Penny Armstrong -
Sheryl Feldman: A születés művészete)
Kata és Eszter
története

Júniusra vártam második
gyermekemet.
Mindent elkövettem, hogy ne legyen olyan „botrányos” a lányom
érkezése, mint a fiam születése, ahol mindenféle beavatkozással
gyorsították a folyamatot, és szörnyen viselkedtek a kórházban.
Tovább >>
Szülés-élmény

Ez a történet nem az első
fájásokkal kezdődött, hanem sokkal előbb. Két császár után elveszve
látszott a remény, hogy átélhetem a szülés csodáját...
Tovább >>