2009 júniusára vártam második gyermekemet.

Mindent elkövettem, hogy ne legyen olyan „botrányos” a lányom érkezése, mint a fiam születése, ahol mindenféle beavatkozással gyorsították a folyamatot, és szörnyen viselkedtek a kórházban. Borzalmas élmény volt.

 Ezért új orvost, új kórházat választottam, szülési tervet írtam és dúlát kerestem. Tinát egy ismerősöm ajánlotta. Már az első beszélgetésünk alkalmával nagyon szimpatikus volt a hozzáállása az egész várandóssághoz, szüléshez, anyasághoz. Átbeszéltük a szülési tervemet, választ kaptam minden kérdésemre, támogatást az elképzelésemhez. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot.

Elérkezett a nagy nap. A vajúdás alatt Ő jelentette számomra az egyetlen támaszt. Bármiben számíthattam rá. Ha kellett, papírügyeket intézett, adott egy pohár vizet, csodálatos borogatást készített a hasamra. Amikor elakadt a tágulás, tanácsot adott a megfelelő homeopátiás szer kiválasztásához, így megúsztam a gyógyszeres beavatkozást. Támogatott, ha sétáltam, támogatott, ha pihentem, támogatott, ha pozíciót váltottam. Kedves szóval biztatott, válaszolt helyettem a dokinak, segítette a döntéseket azzal, hogy elmondta, mi-mivel jár. Ha kellett, csendben volt, ha kellett kérdezett, ha kellett, masszírozott. Elkísérte a lányomat a mérésekhez, kezében tartotta, csecsemőosztályra rohangált, fényképezett, nyugtatott. Bár hajnal volt, de kísért, támogatott szülés után is, látogatott a kórházban.

Csodálatos szülésem volt, nélküle más lett volna! Ez egy örök kapocs marad közöttünk. Köszönök mindent, Tina!

Így láttam dúlaként:

A szülés előtt csak egyszer tudtunk találkozni, lévén Kata már a sokadik hétben volt. Ennek ellenére úgy érzem, sikerült rögtön egymásra hangolódni. Amikor eljött a nagy nap, estefelé a kórházban találkoztunk. A fájások kicsit nehezen és rendszertelenül indultak, de szerencsére sikerült megfelelő homeopátiás szert találnunk, onnantól pedig gyönyörűen, tankönyvbe illően haladt minden a maga útján. Kata elmerült a maga belső világában, így nekem  sokszor nem maradt más dolgom, mint csendben figyelni. Csodálatos látvány volt, ahogy átszellemült arccal vajúdott. Olyan volt, mint egy ima és úgy éreztem, az egész szobát ez a megszentelt légkör tölti be, és azáltal, hogy ott voltam, én is részese lehettem az áldásnak. Így a hajnal nem ólmos fáradtsággal köszöntött rám, hanem eufórikus hangulattal. Köszönöm Kata, hogy részese lehettem ennek a csodának!

Vissza >>