Gyorsteszt gyermekágyi és várandósság alatti depresszió megállapításához
Lehet,
hogy megfordult már a fejedben egy-egy nehezebb nap után, hogy talán
téged is utolért a rettegett depresszió, amely nem is olyan ritka, mint
sokan gondolnád. A statisztikák szerint minden 8-10. nő szenved szülés
után hosszabb-rövidebb ideig depressziótól. Ezeknek az eseteknek azonban
jó része felderítetlen marad, mivel néha még a szakembereknek is nehéz
felismerni. A szomorúság, lehangoltság, kedvetlenség még nem feltétlenül
jelent depressziót. Ugyanakkor jó tudni, hogy egyes depressziós esetek
éppen egyfajta munkamániában, tevékenységi lázban nyilvánulnak meg, így
még nehezebb diagnosztizálni. Ez a teszt segít annak felmérésében,
érdemes-e komolyabban megfontolni egy szakember felkeresését vagy
elegendő egy jó nagyot pihenni.
A kérdések megválaszolásakor
azt vizsgáld meg, hogy az elmúlt két hét során hogyan érezted magad. Azt
a választ jelöld meg, amelyik leginkább leírja közérzetedet.
1.
Tudtam nevetni és képes voltam látni az élet napos oldalát.
[a] Úgy,
ahogy szoktam.
[b] Nem
egészen úgy, mint régen.
[c]
Sokkal kevésbé, mint régen.
[d]
Egyáltalán nem.
2.
Tudtam igazán örülni dolgoknak.
[a] Úgy,
ahogy szoktam.
[b]
Kicsit kevésbé, mint máskor.
[c]
Sokkal kevésbé, mint régen.
[d] Alig,
vagy egyáltalán nem.
3. Ok
nélkül hibásnak éreztem magam, ha valami rosszul sikerült.
[a] Nem,
soha.
[b] Nem,
nem túl gyakran.
[c] Igen,
időnként.
[d] Igen,
nagyon gyakran.
4.
Ismeretlen okból szorongtam vagy aggódtam.
[a] Nem,
egyáltalán nem.
[b]
Ritkán.
[c] Igen,
néha.
[d] Igen,
nagyon gyakran.
5.
Könnyen megijedtem vagy ok nélkül pánikba estem.
[a] Nem,
egyáltalán nem.
[b] Nem,
alig.
[c] Igen,
néha.
[d] Igen,
nagyon gyakran.
6. Úgy
éreztem, bizonyos helyzetekben túl sokat várnak tőlem.
[a] Nem,
a szokásos módon kezelem a helyzeteket.
[b] Nem,
többnyire ura voltam a helyzetnek.
[c] Igen,
időnként nem úgy alakítottam a dolgokat, mint máskor.
[d] Igen,
általában nem voltam ura a helyzeteknek.
7.
Olyan boldogtalannak éreztem magam, hogy aludni is rosszul tudtam
emiatt.
[a] Nem,
egyáltalán nem.
[b] Nem,
szinte soha.
[c] Igen,
időnként.
[d] Igen,
általában.
8.
Szomorúnak vagy szerencsétlennek éreztem magam.
[a] Nem,
egyáltalán nem.
[b] Nem,
nem túl gyakran.
[c] Igen,
időnként.
[d] Igen,
általában.
9.
Annyira boldogtalan voltam, hogy sírnom kellett.
[a] Nem,
soha.
[b] Csak
néha.
[c] Igen,
nagyon gyakran.
[d] Igen,
egyfolytában.
10.
Volt olyan gondolatom, hogy ártsak magamnak.
[a] Nem,
soha.
[b] Nem,
nem komolyan.
[c]
Időnként.
[d] Igen,
nagyon gyakran.
Értékelés
A
válaszok pontszámai:
[a] – 0
pont
[b] – 1
pont
[c] – 2
pont
[d] – 3
pont
0 – 10
pont között
Ez az eredmény nem utal
depresszióra. Ha állapotod jelentősen rosszabbodik, érdemes szakemberhez
fordulni. A várandósság alatt vagy a szülés után tapasztalt enyhe
hangulatingadozásokat gyakran hormonális vagy egyéb testi változások
okozzák, és a legtöbb esetben gyorsan elmúlnak.
11 –
16 pont között
Az elért pontszám várandósság
alatt és szülés után nem ad okot túlzott aggodalomra, ha a rossz
hangulat nem tart egy napnál tovább. Ha mégis, tanácsos kivizsgáltatni
magad háziorvosoddal. Ha a vizsgálat során a testi okokat kizárják, és
hangulatod nem javul észrevehetően, feltétlenül fordulj szakorvoshoz.
17 –
30 pont között
Eredményed azt jelzi, hogy a
hangulatod jelenleg igen komor. Ha háziorvosod (vagy az a szakorvos,
akihez továbbküldd) kizárja a hormonális vagy más testi okokat, vegyél
igénybe szakértő segítséget a depresszív tünetek kezeléséhez. A
várandósság alatt és után a lelki problémákat kezelő önsegítő csoportok
is kiváló lehetőséget kínálnak a további lehetséges lépésekről való
tájékozódáshoz. a depresszió tényétől nem kell kétségbe esni. Ha nem
szeretnél gyógyszert szedni a baba miatt, akkor érdemes természetes
gyógymódot választani. A legfontosabb, hogy semmiképpen se törődj bele
az állapotodba, merj segítséget kérni, a depresszió nem szégyellni való
dolog! A szégyen vagy a strucc-politika még soha egyetlen problémát sem
oldott meg...