A La Leche Liga angliai
szervezetének válasza a British
Medical Journal című orvosi
szaklapban 2011 januárjában
megjelent cikkre, amely
megkérdőjelezi a
hozzátáplálás nem korábban, mint
6 hónapos korban való
elkezdésére vonatkozó eddigi
ajánlásokat
A La Leche Liga már több mint 50
éve nyújt információt és
támogatást azoknak a szülőknek,
akik szoptatni szeretnék
gyermeküket. Munkája
során osztja a WHO, az
Egészségügyi Minisztérium és más
mértékadó szervezetek azon
nézeteit, miszerint a csecsemők
optimális növekedését,
fejlődését és egészségét az
szolgálja legjobban, ha életük
első 6 hónapjában kizárólag
szopnak. Ezután pedig a
szoptatást kiegészítve kapjanak
a kisbabák megfelelő minőségű
ételeket, hogy növekvő, változó
táplálékigényüket
kielégíthessék.
Amikor a
WHO megalkotta ezt az ajánlást,
mintegy 3000 csecsemőtáplálásra
vonatkozó tanulmány átfogó
elemzésére támaszkodott. A
British
Medical Journalban 2011. január
14-én közölt cikk,
amely azt szorgalmazza, hogy a
csecsemők hozzátáplálását már 6
hónapos koruk előtt kezdjék meg
a szülők, nem egy új
kutatásra épül, és nem is a
jelenleg létező tanulmányok
átfogó elemzésére. A
négy szerző közül három
kapcsolatban áll a bébiétel- és
tápszergyártókkal.
Tudományos bizonyítékok
egyértelműen alátámasztják, hogy
a szoptatás javítja mind a
csecsemő, mind az édesanya
egészségét rövid- és hosszútávon
is. Csökkenti az olyan
fertőzések kockázatát, mint a
bélfertőzés, a felsőlégúti-,
fül- vagy húgyúti fertőzések,
főként pedig a kórházi kezelést
igénylő megbetegedésekét - még
az olyan fejlett országokban is,
mint például az Egyesült
Királyság. Csökken a
cukorbetegség és az elhízás
kockázata a gyermekeknél, a
rákos megbetegedés valószínűsége
az édesanyáknál, valamint kisebb
az esély a szülés utáni
depresszióra és a kisbabák
elhanyagolására. A
sertésinfluenza jelenlegi
terjedését figyelembe véve
fontos tudni, hogy a kizárólagos
szoptatás csökkenti a csecsemő
másodlagos fertőzéseknek való
kitettségét, melyek pedig akár
kórházi ellátást is szükségessé
tehetnének.
A British Medical Journal
cikke szerint a hozzátáplálás
megkezdésével való késlekedés
növelheti a vashiányos
vérszegénység kockázatát.
Az anyatejben minden olyan
létfontosságú tápanyag
megtalálható, amire egy
csecsemőnek élete első,
körülbelül hat hónapjában
szüksége van. Nem tartalmaz túl
sok vasat, mert nem kell, hogy
tartalmazzon. Vastartalma
azonban sokkal jobban hasznosul
a csecsemő szervezetében, mint a
tápszereké, gabonapépeké vagy
egyéb, pótlásra használt
táplálékoké. Az anyatejben
megtalálható egy fehérje, amely
megköt minden felesleges, a
csecsemő szervezete által fel
nem használt vasat, mivel a túl
sok vas tápanyagául szolgál a
bélrendszerben megtalálható
kártékony baktériumoknak, melyek
hasmenést/szorulást, vagy akár
mikroszkopikus vérzést
okozhatnak. A tápszerrel táplált
kisbabák bélrendszerében túl
magas lehet a vastartalom, ami
ezeken a következményeken
keresztül az összes vasbevitel
csökkenéséhez vezet.
Ha egy csecsemő korábban kap az
anyatejen kívül más táplálékot,
mint amikor erre fel lenne
készülve, vastartalékai
lecsökkenhetnek. Néhány zöldség
és gyümölcs összetevői hamarabb
lekötik az emésztőrendszerbe
jutó vasat, mint ahogy a
szervezet hasznosítaná. Ezek az
ételek általában vasszegények
is, így valójában egy
tápanyagszegényebb
dologgal helyettesítik a
tökéletes babatáplálékot, az
anyatejet.
A szoptatott csecsemők jó
vasellátását az segíti
leginkább, ha az édesanyák a
várandósság alatt igyekeznek
vasban gazdag táplálékot
fogyasztani, illetve ha a
köldökzsinórt csak akkor vágják
el, amikor már nem lüktet, ami a
többlet vérmennyiség miatt
szintén a kisbaba vaskészletét
növeli.
A British Medical Journal
szerint a hozzátáplálás
megkezdésével való késlekedés
növelheti a lisztérzékenység
(cöliákia) kialakulásának
kockázatát.
A lisztérzékenység kialakulása a
bizonyos gabonafélékben
megtalálható glutén étrendbe
való korai bevezetésével hozható
összefüggésbe. A glutén
étrendbe való bevezetésének
időzítésére vonatkozó jelenlegi
kutatási eredmények még nem
elégségesek ahhoz, hogy ezek
alapján ajánlást lehessen
megfogalmazni, az a tanulmány
pedig, amely a glutén 4 hónapos
korban való bevezetését
szorgalmazza, többek szerint
igencsak kétségbevonható.
Van viszont bizonyíték arra
vonatkozóan, hogy a cöliákia
későbbi kialakulásának
valószínűségét növeli, ha a
csecsemő már nem szopik a glutén
bevezetésének idején.
A British Medical Journal
cikke szerint a hozzátáplálás
megkezdésével való késlekedés
növeli az ételallergiák
előfordulását.
Egy kisbaba belső működése úgy
van megtervezve, hogy akkorra
álljon készen a szilárd táplálék
fogadására, amikor a "külső
működése" elég fejlett ahhoz,
hogy önállóan egyen. Ha túl
korán kínáljuk, automatikusan
kitolja az ételt a szájából,
hogy védje az emésztőrendszerét.
A La Leche Liga arra biztatja az
édesanyákat, hogy a
hozzátáplálás megkezdésekor
a kisbaba jelzéseire
figyeljenek: önállóan
fel tud-e már ülni a csecsemő,
meg tudja-e fogni az ételt,
saját szájába tudja-e tenni, meg
tudja-e rágni félrenyelés
nélkül. Mindez általában
valamikor 6 hónapos kor körül
következik be. A kisbaba
emésztőrendszerének érettnek
kell lennie a szilárd táplálék
fogadására, hogy a bélcsatorna
belső felszíne már akadályt
képezzen az allergének
(allergiát okozó anyagok)
számára. Túl korai
hozzátáplálásnál az allergének
átjuthatnak a bélfalon, a
véráramba jutva pedig a kisbaba
szervezetét antitestek
termelésére késztetik, ami olyan
allergiás tünetek megjelenését
eredményezheti, mint például az
ekcéma.
Hat hónapos kor körül kezd a
kisbaba a felnőttek
szervezetéhez hasonlóan olyan
enzimeket
termelni, amelyek az ételek
lebontásához, emésztéséhez
kellenek. Ha azelőtt kap szilárd
táplálékot, hogy készen állna az
emésztőrendszere azok
lebontására, az
egyrészt problémákat okozhat a
babapocakban, másrészt a
bekerült tápanyagokat nem lesz
képes teljes mértékben
hasznosítani.
Jelenleg is folynak kutatások
arra vonatkozóan, hogy azokat a
kisbabákat, akiknek a
családjában van allergiás
személy, megvédhetjük-e az
allergia kialakulásától bizonyos
tápanyagok korai bevezetésével.
Ma azonban azt mondhatjuk, hogy
a csecsemők többsége kisebb
eséllyel lesz allergiás, ha csak
6 hónapos korban találkozik a
hozzátáplálás során adott
ételekkel.
A British Medical Journal
cikke szerint a korai életkorban
bevezetett új ízek hozzájárulnak
ahhoz, hogy a kisbabák
szívesebben fogadják a zöld
levélzöldségek ízét, és későbbi
életükben is egészségesebben
táplálkozzanak.
Ez tisztán spekuláció. Az
anyatej kiválóan felkészíti a
csecsemőket a családi ételek
ízvilágára, mivel annak íze az
édesanya étrendjének megfelelően
változik, vagyis már
születésétől fogva számos
különböző ízzel ismerteti meg a
kisbabát. A kutatások inkább azt
mutatják, hogy a tápszerrel
táplált csecsemők kevésbé
nyitottak az új ízekre a
szoptatott babákkal
összehasonlítva. Az, hogy egy
kisbaba mit szeret enni, nagyon
sok dologtól függ, és változik
is növekedése során. Néhány
édesanya azt tapasztalja, hogy a
gyermeke által egyértelműen
elutasított étel erőltetése
negatív reakciót váltott ki,
talán arra utalva, hogy a
kisbabák ösztönösen tudják, mit
ne egyenek. Ha egészséges és
változatos ételekkel kínáljuk
őket, a kisbabák általában
megeszik mindazt, amire
szükségük van.
A British Medical Journal
cikke szerint a hozzátáplálás
megkezdésével való késlekedés
növeli az elhízásra való
hajlamot.
Ez az állítás teljesen
ellentmond azoknak a
kutatásoknak, amelyek
rámutatnak, hogy a szilárd
táplálék korai bevezetése,
főként a cukrozott ételek
kínálása jelentősen hozzájárul
a tömeges elhízáshoz, és a
kisbabák túltáplálásához vezet.
A szoptatás segíti a csecsemőket
abban, hogy megtanulják saját
étvágyukat, éhségüket igényük
szerint kielégíteni, ami később,
a szilárd táplálékok
fogyasztásakor is elősegíti,
hogy ne egyék túl magukat.
A La Leche Liga tisztában van
azzal, hogy a nők eddig is
számos, egymásnak ellentmondó
tanáccsal és információval
találkoztak a gyereknevelés,
csecsemőgondozás terén, továbbá
hogy a British Medical Journal
cikke és az erre hivatkozó hírek
zavart és aggodalmat okozhattak
a szülőknek, akik szeretnék a
legjobbat nyújtani
gyermekeiknek. A
kisbabák fejlődése mindig
egyedi, a szülők leginkább
mindig saját gyermekük
jelzéseire, fejlődését mutató
jeleire támaszkodhatnak a
hozzátáplálás megkezdésekor,
valamikor 6 hónapos kor táján.
Miközben fontosnak tartjuk, hogy
az ajánlások mindig a lehető
legjobb és legfrissebb
tudományos alapra
támaszkodjanak, és hogy azokat
rendszeresen felülvizsgálják,
kitartóan és folyamatosan azt
valljuk, hogy az anyatej
mindent tartalmaz, amire a
csecsemőnek körülbelül féléves
koráig szüksége van, és hogy nem
éri meg korábban bevezetni más
ételeket, mint ahogy a kisbaba
készen állna rá.
Írta: Anna Burbidge, az
Igazgatótanács elnöke, az LLLGB
nevében
Fordította: Patik Réka
A La Leche
Liga Magyarország mindenkinek
szívesen nyújt információt és
támogatást a szoptatással
kapcsolatban. 1992 óta működik a
La Leche League International
tagszervezeteként. Ma 25
tanácsadó (pontos nevén La Leche
Liga vezető) dolgozik
Magyarországon önkéntesként, és
15 baba-mama csoport működik. A
La Leche Liga vezetők olyan
édesanyák, akik maguk is
legalább egy évig szoptatták
vagy éppen
szoptatják gyermeküket, és
átestek egy akkreditációs
folyamaton. Tudják, hogy a
szoptatás nem mindig könnyű, és
hogy milyen nagy segítséget
jelent már az is, ha akár csak
beszélgetni lehet valakivel a
felmerült problémákról,
kérdésekről. A La Leche Liga
vezetők telefonos és e-mailes
tanácsadást nyújtanak, valamint
személyesen is segítenek a
baba-mama csoportokban, továbbá
információs füzetek és
szakkönyvek segítségével adnak
tájékoztatást.
Forrás:
www.lll.hu