Ez a kör
azért jött létre...
hogy azok a nők, akik
tudatosabban szeretnék élni az életüket és nem csak sodródni a
mindennapok árjával, leülhessenek egy képzeletbeli tábortűz köré, ahogy
ősanyáink. Hogy legyen egy hely, ahol hozzáférhető az ősi tudás, ami
feloldhatja félelmeiket, enyhítheti lelki fájdalmaikat.
A kör
önmagába visszatérő vonal, nincs kezdete és vége, a végtelent és a
teljességet szimbolizálja, de utalhat ciklikusságra, az örök megújulásra
is. Az élet maga is egy körforgás, mely csak földi mércével mérve
kezdődik a születéssel és ér véget a halállal.
A körnek
varázslatos, gyógyító ereje van. Ha valakit - szó szerint - körbevesz a
szeretet, a gyógyító erő sokszorosa annak, amit az egyének külön-külön
adni tudnának. Aki még nem tapasztalta meg egy (női) kör erejét, annak
talán épp itt az idő erre. Aki pedig már érezte azt, annak nem is kell
magyaráznom.

Felkészülés a szülésre és az anyaságra
A találkozások célja
elsősorban
a szülésre és az anyaságra való tudatos felkészülés, de emellett
fontos szerepet kap az önismeret és az önfejlesztés is. Olyan tematikát
állítottam össze, amely egyrészről gyakorlati és elméleti ismereteket
ad, másrészről fontos részét képezi a lelki szintű ráhangolódás, mivel a lelki
elakadások fizikai szinten is megjelennek a szülőszobán. Ezért célszerű ezeken túljutni még a vajúdás megindulása előtt. (Még a
szülőszobán sem késő, csak ott már kevesebb idő jut rá!) Az anya
világra hozhatja gyermekét tudva, mi vár rá, de úgy is, hogy nincs
tisztában ezzel; lehet részese az eseményeknek, vagy csupán
megfigyelője. Mindenki maga döntheti el, milyen módon kívánja megélni
azt a csodálatos
változást, amit a várandósság és az anyaság jelent. Aki úgy érzi,
tudatosan, a folyamat által bölcsebbé válva szeretné, annak
mindenképp itt a helye.
A kezdő
oldalon nem véletlenül szólítom meg a szülőket és nem csak az
édesanyákat. Habár a
várandósság és a szülés elsősorban a nő "dolga", hiszen fizikai szinten
ő az érintettebb, az apa sem maradhat kívülálló,
ezért nem árt, ha ő is készül leendő szerepére.
Közös
munkánk előadásokra,
csoportos beszélgetésekre, meditációkra épül, igény szerint
Bach-virágterápiával kiegészítve. Aki úgy érzi, négyszemközt szeretné a
problémáit átbeszélni, annak egyéni beszélgetésekre is lehetősége van
előre egyeztetett időpontokban.
Csatlakozás a csoporthoz
Bárki,
bármikor csatlakozhat a csoporthoz, mivel a témák nem egymásra épülnek.
A témák folyamatosan ismétlődnek, így mindenkinek
lehetősége lesz minden téma meghallgatására a várandósság alatt.
Azokat is
szeretettel várom, akik még csak tervezik a gyermekvállalást, és még a
fogantatás előtt szeretnének tudatosan felkészülni. A várva-várt
gyermekáldás elmaradásának hátterében is állhatnak lelki okok!
A
csoport jelenleg nem működik, csak egyéni konzultációra van lehetőség!
Reményeim szerint ősszel újra indul!
A témákról itt olvashatsz bővebben >>
Kötődő nevelés
A kötődő
nevelés célja, hogy a gyermek biztonságos, szeretetteljes légkörben
növekedhessen, és így magabiztos, kiegyensúlyozott felnőtté válhasson.
Azáltal,
hogy a szülő válaszol a gyermek jelzésire, megerősítő őt abban, hogy
fontos a személye, figyelnek rá. De ugyanígy fontos, hogy a szülő ne
telepedjen rá a gyermekre, nem azért kell "ugrásra készen állni", hogy a
falatot is megrágd a gyermeked helyett, hanem azért, hogy segíthesd őt,
ha kéri.
A kötődő
nevelés része az igény szerinti szoptatás, a hordozás és az együtt
alvás. Ezek elméletéről, gyakorlatáról tudhatsz meg többet a - reményeim
szerint ősszel újrainduló - Baba-mama klubban.
Babahordozás
Az oktatás a
Beli Buba Babahordozó Iskola (LANA
hordozókendő) módszere
szerint történik. A
tanfolyamon kendő vásárlásra és kölcsönzésre is lehetőség van!
Hordozókendő tanfolyam
várandósoknak
ÚJ!
A
tanfolyam két részből áll. A kettő együttes ára 5.000 Ft. Az első rész a
harmadik trimeszterben ajánlott, a második rész bármikor a szülés után
elvégezhető. (Jöhetsz akár a kisgyerekes 1. részre is!)
1. Várandósan a baba
megszületése előtt
A
hordozás története, elmélete, testi-lelki előnyök, anatómiai szempontok
megismerése. "Pocakkötés" megtanulása hordozókendővel, amellyel
haspántszerűen megtámasztható a pocak, így tehermentesíthető a gerinc.
Valamint egy elölhordozós kötés elsajátítása, hogy rögtön születésétől
kezdve hordozhasd a kisbabádat.
2. A baba megszületése után
A
baba megszületése után további elöl használható kötéseket tanulhatsz és
megismerkedhetsz a kendőben való diszkrét szoptatás praktikáival is.
Hordozókendő tanfolyam kisgyerekeseknek
A tanfolyam 3 részes, hogy mindig azt a tudást szerezhesd meg, amelyre
éppen szükséged van. A tanfolyam ára alkalmanként 3.500 Ft, amelyre a
párod vagy más családtagodat is elhozhatod. (Az ár családi ár!)
Mindhárom tanfolyam elvégzése esetén az együttes ár: 9.000 Ft!
A gyakorláshoz kendőt biztosítok!
1. A hordozás elmélete +
4 hónapos kor alatti babák hordozása (elöl hordozás)
Ezen
a tanfolyamon a hordozás testi-lelki előnyeit, ortopédiai szempontjait
ismerheted meg, valamint megtanulhatsz néhány elöl hordozáshoz
használható kötést. A tanfolyamra jöhetsz saját babáddal vagy
gyakorolhatsz játék babával is.
2. 4 hónapnál idősebb babák
hordozása (háton és csípőn hordozás kezdőknek)
3-4
hónaposnál idősebb babák szüleinek ajánlott, két-háromféle háton és csípőnhordozási kötés megtanulása
3. Idősebb babák és
kisgyermekek hordozása (háton és csípőn hordozás haladóknak)
Azoknak
ajánlott, akik már hordoztak háton és további kötéseket szeretnének
megtanulni
A tanfolyamok időpontjait az
Aktualitások oldalon találod meg >>
A hordozásról ezen az oldalon tudhatsz meg többet
>>
Szüléskísérés
A régi szép
időkben a vajúdó nőt nem hagyták magára, hanem tapasztalt asszonyok
támogatták őt. Ma ezt a feladatot dúlák látják el, akiket asszonytársi
segítőknek is hívnak.
Ha többet szeretnél tudni a
dúlákról, és a tevékenységükről, itt olvashatsz róluk >>